B-A-Z Megyei Sakkszövetség

Rólunk

A B.-A.-Z. Megyei Sakkszövetség tagsága megyénk eddigi legfiatalabb összetételű elnökségét és elnökét választotta meg. Gurály László András elnök úr és csapata több, jelentős kihívás elé néz e rohanó világban, ahol a felgyorsult élet diktálta változásokkal, a különböző, fontos és gyors döntéseket megkívánó kapcsolatrendszerek közötti helyes utak megtalálásával, a szakmai szint megtartásával, sőt nívójának emelésével, illetve ezek mellett a gazdasági stabilitással és az utánpótlás megtartásával illetve kiemelt fejlesztésével is sikeresen kell megküzdenie.

Maga a járvány okozta helyzet jelenlegi szakmai lehetőségei és későbbi gazdasági következményei, a versenyek újragondolása is, egy soha eddig nem létező helyzet megoldását kívánja meg. E komplex folyamat megszervezése, irányítása, lebonyolítása, már az eltelt rövid idő alatt is látszik, hogy sikeresen beindult és az elnökség fiatal, gyors és egymást segítő tagsága, több biztató, a kor szellemét figyelembe vevő eseményt vett sikeresen és építi a megyei sakk jövőjét. A megyei sakk-diákolimpiák lebonyolítása mellett a Chess in the City új sorozatának beindítása, a VI. Tarcal Open és a Sakk Tehetségpont versenyek, megrendezése, továbbá az önállósodás folyamata és ezen honlap megteremtése mind ékes bizonyítéka annak, hogy jó irányba indultunk.

Honlapunk minden, a mai kornak megfelelő technikai igényt kielégít, és minden olyan megoldást képvisel, amelyre egy ilyen sakkal foglalkozó oldalnak szüksége van, a megjelenést és dizájnt is beleértve. A weboldal az egyre bővülő igényeknek megfelelően folyamatos fejlesztés alatt áll, de a szándék már látszik:

  • Információkat adni az érdeklődők számára
  • A megyei sakk események kiírásai, eredményeinek, fotóinak közzététele.
  • Szakmai fejlesztés, videó oktatás.
  • Archív versenyeinktől a napjainkig tartó tornák játszmaanyagának lejátszása és letöltési lehetősége.
  • Több szintű kapcsolattartás megoldása.
  • Sikeres sakkozóink, sportvezetőink videós riportjainak publikálása.
  • A megyei és országos bajnokságok eredményeinek kimutatása.
  • Adatbázis létrehozása egy, a megyei sakkozókat érintő, kedvezményes kártyarendszer okán.

Nekünk Mindenki számít. Mindenkit meghallgatunk.
Legyen az sakkozó, oktató, tanár, szülő, érdeklődő, szponzor, sportvezető, magyar, vagy külföldi kedves látogatónk.

Minőséget teremtünk.
A minőség sakkban tart!
Keressenek minket!
Lépjen be a Világunkba!

Sikeres, szórakoztató időtöltést kívánunk!

Elnökség

Gurály László

Elnök

Dr. Mátyás Imre

Alelnök

Galkó Tibor

Főtitkár

Homolya Gábor

Gazdasági vezető

Zámbó Zoltán

Ifjúsági bizottsági elnök

Kovács Tamás

Versenybírói bizottsági elnök

Oláh Mihály

IT bizottsági elnök